Bűvölten bolondultam érted régebben,
pedig nem is állt szándékomban.
Ha elmélyülten elmélkedek magányomban,
eszembe jut, hogy beléd zúgtam.

Hiába azóta is minden,
kár volt az a rengeteg fájdalom.
Szétkürtöltem lelkesen mindenkinek,
hogy a szívemet neked adom.

Beléd zúgtam, kicsit újjá születtem.
Beléd zúgtam, hatalmad volt felettem.
De te a hatalmad elhanyagoltad, a WC-n lehúztad.
Ámor mellélőtt, amikor beléd zúgtam.

Sajnos egy kicsit meg is haltam,
azóta folyton folyvást feltámadok,
de ez a körforgás unalmassá vált,
remélek egy ennél szebb változatot.

Térképpé változott az ágy,
és soha le nem tagadnám,
láttam igen színes álmokat,
amikre ébren nem is gondoltam.

Bennem tucatnyi kellemes érzés tombol,
fekszem az ágyon, és nem érnek el a gondok,
a szívem is már kevésbé hevesen dobog,
megfelelő rekreációt idéztek elő a drogok.

Emlékek elvétve fel-felbukkannak,
már nem ugyanolyanok, kicsit másabbak.
Közöttük vagy és még sokan mások,
lehet, nem is ebből az életből, egy másvilágból.

Erekcióm van, és nem tudom, hogy mit tegyek,
próbálom felidézni valamennyi szerelmemet,
de csak te jutsz eszembe, te különleges káprázat,
hagyom, hogy kibontakozzon és elmélyüljön a transz.

Aztán az összes többi angyal is fel-felvillan,
rám kacsintanak, megsimogatnak, mind velem van.
Ti, mindannyian teszitek fényessé az ünnepet,
igazából minden nap ünnep, akár veled, akár nélküled.

Minden mindegy, én csak meghitten pihengetek,
elképzelhetetlen, hogy most bármin felidegesedjek.
Tudom, hogy valaki és valami nagyon nincs itt,
de a szobám csendje és a téli éj mindent megszépít.

A Karácsony szelleme teljes mértékben átjár, áthat,
úgy érzem, az álmodozás most egyáltalán nem árthat.
Elképzelem, ahogy négy másik lánnyal öltöztetitek a fát,
a másik négy a konyhában készíti az ünnepi vacsorát.

Ha tovább engedem a képzeletet, van sok-sok gyermek is,
egy hatalmas családként igazi karácsonyozás sincs.
Az ünnepi ének is nélkülözhetetlen, akár csak a gyertyafény,
ha ez valójában megtörténne, boldogabb nem is lehetnék.

Szippantok egyet az éjszakai levegőből,
ettől a gáztól elkábulok, eldőlök.
Nem létezik ennél mámorítóbb illat,
mindegy, hogy éppen tél vagy nyár van.

Hallatlan frissesség, hűsítő lég.
Törik is az ég és egyúttal a jég.
Boldoggá válok, sűrűsödnek az álmok.
A napom zárom, felvillannak a lányok.

Te is beletartozol ebbe az éterbe,
leheleteddel gyarapszik évente.
Ezért ilyen csodás az atmoszféra,
száll hozzá tőled a sóhaj és a tréfa.

Osztozunk közösen az oxigénen,
lopjuk egymástól, és ez nem vétek.
Hihetetlen, de együtt játszunk valamit,
és ez így folytatódik még egy darabig.

Amikor leülök a monitor elé,
és bekapcsolom a számítógépet,
vágyódom valami jobb felé,
elképzelek egy szép jövőképet.
Felmegyek egy bizonyos oldalra.
Derűs leszek, mert jött új üzenet.
Látom, hogy ismét te vagy az,
még több öröm tölti el a szívemet.

Nem nagy hír, de személyes,
lelkesen végigolvasom.
Nem tudom, a válaszom még mi lesz,
de remélem, hozzád közelebb juthatok.
Legszívesebben egy eposzt írnék,
vagy esetleg egy szép ódát,
de csak néhány régi művem rímét.
Utána a szívemben élsz pár órát,
amíg el nem ér az álom,
viszont ott ismét megjelensz.
Az ébredést nem várom.
Majd amikor felébredek,
ismét rám talál a mámor,
aztán újra gépezek.

Hetek óta tart ez a ciklus,
majdnem minden nap gépelek.
Veled szívesen megnézném Ciprust.
Az írásom lassan megreked,
a ceruza már nagyon tompul.
Remélem, feldobtam kicsit a kedvedet,
az én elmém lassan már bódult.
Az A4-es lap is megtelt,
az ihletem kicsorbult.
De egy valamit még megjegyzek:
egyre szimpibb vagy, plusz kifinomult.

Álmodozni nem tilos.
A hó is lehet még piros.
Én vagyok a naiv fiú,
kicsit gőgös, kicsit hiú.
Én vagyok a szegény legény,
nagyon félénk, nagyon szerény.
Én a koldus, én a cseléd.
Fejemre hull minden cserép.

Te a szépséges királylány,
megközelíthetetlen. Milyen kár!
Te a mesebéli herceg kisasszony,
messze a magamféle pimasztól.
Te egy gyönyörű görög istennő,
az Olümposz háta meredek lejtő.
Vagy lehet, hogy fordított a helyzet?
Én élek kastélyban, te meg lejjebb?

Én a gyűlölt gróf úr,
meg is alázlak rútul.
Én a pöffeszkedésből profi,
te egy szorgos-dolgos proli.
Én a kíméletlen földesúr,
te, aki naponta földet túr.
Ezek csak metaforák,
talán nem jópofák.

Úgy hiszem, nincs igazság,
nem talál foltot a zsák.
Miféle szó az, hogy jár?
Pontosabb inkább a hág.
Lehet, hogy unsz már,
más vizekre úsznál.
Mennék én is előre,
rátalálnék egy vevőre.

Nem tudom levenni róla a szemem,
és folyton csak rá gondolok.
Öröm és fájdalom is ez nekem,
nehezen megfejthető a dolog.

A leghelyesebb lány a környéken,
legalábbis számomra.
El tudnám képzelni ővéle
most is és a távolban.

Régóta tart ez a rajongás,
tétova vagyok és bizonytalan.
Erőt gyűjtök vagy valami mást,
várom a megfelelő alkalmat.

Minden nap egy lehetőség,
és én sikeresen elszalasztom.
Szerintem ő annyira szép,
kár lenne a kezdést elszúrnom.

Nincs tökéletes szitu, tudom,
a sors nem akarja megrendezni.
Azt, hogy őt észre vettem egy napon,
képtelenség elfelejteni.

Kedvellek, igen, kedvellek,
mert a sors épp így rendezte.
Veled alszom el, és veled ébredek.
Követlek, mint Mózest a héberek.

Bonyolult, igen, bonyolult dolog
az érzéseimet elmondanom.
Szemeiddel elkapsz, rabul ejtesz.
Nekem ez jó, mint talajnak a termesz.

Elbűvölsz, igen, elbűvölsz,
számomra csak te tündökölsz.
Várom, mikor jön el a nap, ha eljön,
amikor együtt utazunk egy varázsfelhőn.

Beleremegek, igen, beleremegek
hátsószándék mentesen.
Bonyolult kapcsolat nem kell. Jobb ez így plátóin?
Nem mondhatják meg ezt a bolygóink.

Álmodok, igen, álmodok rólad
éjjel, nappal, sárban, hóban.
Öröm tölt el, amikor bájosan rám mosolyogsz.
Néha nem érdekelsz, mégis én vagyok a fogolyod.

Boldog, igen, boldog vagyok,
ha a közeledben maradhatok.
Azok a percek a legkedvesebb időpontok,
mert akkor szíven erősebben dobog.

Telihold van,
romantikus ez az este.
Messze a holnap.
A fiú randevúzni rest-e?
Áll még a csónak
a kikötőtől nagyon messze.
Illatos a hónalj.
A lány arca szépen kifestve.
Hallatszik egy sóhaj:
nem lesz-e ismét megvetve?
Aztán egy óhaj:
legyen egyszer szerencse!
Mindig azt mondja,
nem olyan fontos a lány teste.
Azzal van gondja,
mikor jön hozzá menyecske.
Félelmét hordja:
lelki társát az életben meglelje.
Az neki a sportja,
érzelgős lelkét másnak felfedje.

Örök ez a tél,
nem törik a jég.
Nem fog a fék.
Mindig ott a fény.
Nem múló remény,
rég ismert regény.

Felemésztő kéj,
tropára ment térd.
A lélek folyton fél,
nem segít az ég.
Holdvilágos, csendes éj,
az álmok összevissza szét.

Virtuális szerelem,
nem való ez nekem.
Nem való senkinek,
mégis ezt teszem.

A lányok oly szépek,
nézek róluk képet.
Szemeik mesések,
történetet mesélnek.

A mosolyuk ragyog,
lelkembe hatol.
A szavaik gyöngyök,
talán mind flörtöl.

Ez torzító hatás,
mert nincs hallás.
Nem is lesz kapás,
az egész egy csalás.