Hetekig csak váratott,
majd küldött egy üzenetet.
Bánatom mélyre hatott,
mert szerinte nem jó ötlet.

Megragadta a karom,
félrementünk kettesben.
Megmondta nekem frankón,
hogy neki én nem kellek.

Azt mondta, aranyos vagyok,
de éppen van barátja.
Ha ejtené a majmot,
velem akkor se járna.

Szerinte nem vagyok normális,
de tetszett neki a rajongás.
Történhetett volna más is,
ha tett követné az álmodozást.

Zavarban volt, akár csak én,
neki sem könnyű ez a helyzet.
A megoldás soha utol nem ért,
nem lehet rövidíteni a végtelent.

Úgy érezte, nem vagyok neki való,
de biztosan csak félreismert.
Számtalanszor elment ez a hajó,
pedig soha vissza nem térhetett.

Semmit sem érnek a szavak
az érzelmekhez képest,
a szív kifacsart marad,
a csend illúziókat nyes.

Semmi remény, esélytelen.
Az idő folyamatosan rág.
Van, ami emészthetetlen,
és helyre hozhatatlan már.

Én rendszeresen fogyasztok egyet s mást,
Kratom Kanna kombót és mariskát.
Ezek okoznak az agyban visszacsatolást,
hogy alkotgatni szép próbálkozás.
A dohány, a tea és a kávé is jól hat rám,
az alkoholnál feltétlenül kell egy határ.
Mindezektől jöhet inspiráció talán,
de az ihlet rám csak múzsával talál.

Múzsa kell a lelkemnek,
mert nincs ihlet a zsebemben.
Múzsa kell a testemnek,
mert nincs senki az ölemben.

Sajnos múzsát találni nehéz,
esz is emiatt a penész.
Lehetne, de nem vagyok merész,
múzsátlanul maradtam ezért.
Szívesen simogatnám a kezét,
csak ne legyen a neve Teréz
Fontos szempont még a derék,
és hogy birtokoljon sok erényt.

Múzsa kell a szememnek,
mert nem lát mást, csak szemetet.
Múzsa kell a nyelvemnek,
mert nem ízlel mást, csak keservet.

Fogalma sincs, hogy mekkora hatást gyakorol rám.
Tudom is, de a rajongás nálam inspirációval jár.

Számomra olyan, mint a Hold,
gyönyörködök benne folyton.
Közel van hozzám, mégis távol,
elérni vágyom, amikor csak látom.

Ha rá gondolok, egy másik világban találom magam,
ahol köztünk valamféle misztikus kapcsolat van.

Ő egy földre szállt angyal,
nem fogom fel ép aggyal,
hogy hogyan vont be bűvkörébe,
és miért vagyok annyira oda érte.

Ad ihletet, pedig nem is kérek, és ő is szándéktalan.
Energiával öntöz engem, mint esővíz a száraz talajt.

Te lettél az én egyik múzsám.
Ez nem egy vicc, nem is túlzás.
Sokáig magam előtt is titkoltam,
hogy egy lány inspirációval fitogtat.

Mi a jó ebben a magamféle fickónak?
Íróeszközeim nem lapulnak már fiókban.
Asztalomon hevernek, ami az én oltárom,
műveim nem olyan szépek, mint a zsoltárok.

Szent az írás, szentség, hogy véled oszthatom.
Nem vagyok szent, de mindig magamat adom.
Te sem vagy szent, de jár néked köszönet,
főleg akkor, amikor megdicséred a művemet.

Ez a szerelem elnevezésű játék
csak egy biológiai téma ezen a bolygón.
Mindenki csak úgy jellemzi, hogy szép, szép, szép,
de kéne hozzá pár jelzőtábla és pár kordon.
De nincs! Vagy kéne hozzá egy góré,
aki útbaigazításokkal szolgál,
aki meg tudja mondani, hogy ki kié,
és aki a lehető legjobban koordinál.

Eddig még nem találták fel az ellenszert,
az egyetlen védekezés a lecsukott szem,
habár így is rád talál.
Halál. Van élet utána még talán,
egy ennél sokkal szebb.

Ez a szerelem elnevezésű harc
csak egy szerepjáték az emberek közt.
Kell, hogy legyen hozzá egy megfelelő arc,
de a szív előbb utóbb úgy is összetör.
Próbálkozol, aztán újra próbálkozol,
legyél te akár fiú, akár lány,
hozzátartoznak a lélektani gondok,
és azt sem tudod, hogy mi, miért, mitől fáj.

Kivel lehetnék én kettesben,
akivel együtt jól elvagyunk?
Gyomlálhatnánk a kertemben,
hogy virágunk legyen, ne gazunk.

Ültethetnénk zöldségeket,
amikkel ellátjuk magunk.
Gazdálkodnánk, mint a kertészek,
hogy jövőre is legyen magunk.

Termeszthetnénk gyümölcsöket,
hogy növeljük a vitalitásunk.
Foglalkozhatnánk még szőlővel,
hogy legyen saját borunk.

Iszogatnánk az esteken,
de csak amíg be nem rúgunk.
Nézegetnénk a csillagos eget,
és együtt dícsőitenénk az Urunk.

Ilyen ember nem létezik,
vagy csak nem találtam meg.
Ilyen ember nem létezik,
akivel épülhetne a közös kert.

Él valahol egy lány,
aki csak is rám vár,
nem biztos, hogy megtalál,
ha keres egyáltalán.

Él valahol egy szerelem
egy messzi-messzi terepen,
de lehet, hogy itt a közelben,
amely teljesen közvetlen.

Él valahol egy kötelék,
amit karmikusnak neveznék,
nincs benne semmi nehezék,
és hosszabb a végtelennél.

Él valahol egy vonzalom,
amely mindennél nagyobb,
odaadnám érte a félkarom,
hacsak addig meg nem halok.

Talán, ha kiküszöbölünk néhány hibát,
csodálatosan szép jövő várhat miránk.

Talán a spontanitás a legnagyobb titka.
Valakik mindig mindenben, ez ritka.
Talán józan és hideg fejjel célszerű,
ha mindkettő őszinte, tiszta tekintetű.

Talán, ha az ember hazudik önmagának,
a társa soha sem tartja igazán társnak.
Talán a szerelem csak egy illúzió,
a szövetség inkább a megfelelő szó.

Talán néha a múltjuk miatt van a gikszer,
mert egyikük sem tapasztalt meg mindent.
Talán, mert mindegyik vágyódik az újra,
de hogy a partnere újul, azt nem tudja.

Talán nem volt túl bölcs ez a sok talán,
de lehet, hogy pozitív hatással lesz terád.

Nem vágytam rá, hogy valaha is így érezzek,
mert erre semmi sem készíthet fel,
még a figyelmeztetés és a tapsztalat sem.
A pulzusom és a vérnyomásom az eget verdesi,
a verejték a pólómat foltossá teszi.
Remeg az ajkam, a kezem, a lábam,
és a fájdalom itt sincs, még hátra van.
Ha eljön, úgy bánik velem, mint egy szivaccsal,
összenyom, összegyűr és teljesen kifacsar.
Pillanatnyi, röpke, múló örömnek a böjtje,
félek tőle, hogy véglegesen rogyok földre.

Nem vágytam rá, hogy valaha is így érezzek,
mert ettől sehova se menekülhetek el,
ugyanúgy rámtalál nyugaton és keleten.
A bepörgést nem lehet min jól levezetni,
a deviáns személy ezért rekesztődik ki.
Alkudhatok, simulhatok, játszhatok,
de felesleges, ha változatlan az ok.
Változás kéne, tudom, de nehéz, mint az ólom,
a rutin és a megszokás túl erősen tombol.
Unalmas, felesleges ez az egész élet,
csak az újjászületés vethet neki véget.

Nem vágytam rá, hogy valaha is így érezzek,
mert egyik érzést sem változtathatom meg,
csak estetleg ideiglenesen folythatom el.
A vágyat és az álmot nem irányíthatom,
csak maguktól szűnnek meg egy napon.
Kéretlen, tagadhatatlan és naív,
hallom belülről, ahogy magához odahív.
Ellenállnék, de gyenge vagyok, mint a harmat,
megbánom, hogyha kihagyok egy alkalmat.
Megyek, sietek, rohanok feléje,
hogy szerény személyem szépen felélje.

Ő, akivel gyönyör teljes a pillanat,
mézesmázas az együttlét.
Mint egy porszívó, beszippant,
elég hozzá egy-két hét.
Úgy érzed, mindig így élnél,
de örökké ez sem tart.
Bárcsak hamar kihevernéd!
Ő már egy terhet a nyakadba vart,
csakis magadnak köszönheted a bajt.

Ő, akinek a gondolata is mámorító,
az álmaidnak gyakori vendége,
nincs a leírásához megfelelő szó.
De az álomnak fájdalmas a vége,
így lesz belőle az ébrenlét réme,
ami meglehetősen szívszorító.
Bárcsak helyre lenne téve!
Kiderül, hogy ő végtelenül mohó,
elsodor, mint egy megáradt folyó.

Ő, aki a pillantásával az égbe repít,
a mosolyától kapod a megváltást,
érintésétől bizseregnek a sejtjeid,
szavai jelentik a szentírást.
Ha elfordul tőled, jön a sírás,
falra hányt borsó többé a tetteid.
Ami kényesztetett, az már csak kínzás.
Kerensél valamit, ami ezeken enyhít,
de felégett mögötted már mindegyik híd.