Amikor leülök a monitor elé,
és bekapcsolom a számítógépet,
vágyódom valami jobb felé,
elképzelek egy szép jövőképet.
Felmegyek egy bizonyos oldalra.
Derűs leszek, mert jött új üzenet.
Látom, hogy ismét te vagy az,
még több öröm tölti el a szívemet.

Nem nagy hír, de személyes,
lelkesen végigolvasom.
Nem tudom, a válaszom még mi lesz,
de remélem, hozzád közelebb juthatok.
Legszívesebben egy eposzt írnék,
vagy esetleg egy szép ódát,
de csak néhány régi művem rímét.
Utána a szívemben élsz pár órát,
amíg el nem ér az álom,
viszont ott ismét megjelensz.
Az ébredést nem várom.
Majd amikor felébredek,
ismét rám talál a mámor,
aztán újra gépezek.

Hetek óta tart ez a ciklus,
majdnem minden nap gépelek.
Veled szívesen megnézném Ciprust.
Az írásom lassan megreked,
a ceruza már nagyon tompul.
Remélem, feldobtam kicsit a kedvedet,
az én elmém lassan már bódult.
Az A4-es lap is megtelt,
az ihletem kicsorbult.
De egy valamit még megjegyzek:
egyre szimpibb vagy, plusz kifinomult.