Nem vágytam rá, hogy valaha is így érezzek,
mert erre semmi sem készíthet fel,
még a figyelmeztetés és a tapsztalat sem.
A pulzusom és a vérnyomásom az eget verdesi,
a verejték a pólómat foltossá teszi.
Remeg az ajkam, a kezem, a lábam,
és a fájdalom itt sincs, még hátra van.
Ha eljön, úgy bánik velem, mint egy szivaccsal,
összenyom, összegyűr és teljesen kifacsar.
Pillanatnyi, röpke, múló örömnek a böjtje,
félek tőle, hogy véglegesen rogyok földre.

Nem vágytam rá, hogy valaha is így érezzek,
mert ettől sehova se menekülhetek el,
ugyanúgy rámtalál nyugaton és keleten.
A bepörgést nem lehet min jól levezetni,
a deviáns személy ezért rekesztődik ki.
Alkudhatok, simulhatok, játszhatok,
de felesleges, ha változatlan az ok.
Változás kéne, tudom, de nehéz, mint az ólom,
a rutin és a megszokás túl erősen tombol.
Unalmas, felesleges ez az egész élet,
csak az újjászületés vethet neki véget.

Nem vágytam rá, hogy valaha is így érezzek,
mert egyik érzést sem változtathatom meg,
csak estetleg ideiglenesen folythatom el.
A vágyat és az álmot nem irányíthatom,
csak maguktól szűnnek meg egy napon.
Kéretlen, tagadhatatlan és naív,
hallom belülről, ahogy magához odahív.
Ellenállnék, de gyenge vagyok, mint a harmat,
megbánom, hogyha kihagyok egy alkalmat.
Megyek, sietek, rohanok feléje,
hogy szerény személyem szépen felélje.