Ő, akivel gyönyör teljes a pillanat,
mézesmázas az együttlét.
Mint egy porszívó, beszippant,
elég hozzá egy-két hét.
Úgy érzed, mindig így élnél,
de örökké ez sem tart.
Bárcsak hamar kihevernéd!
Ő már egy terhet a nyakadba vart,
csakis magadnak köszönheted a bajt.

Ő, akinek a gondolata is mámorító,
az álmaidnak gyakori vendége,
nincs a leírásához megfelelő szó.
De az álomnak fájdalmas a vége,
így lesz belőle az ébrenlét réme,
ami meglehetősen szívszorító.
Bárcsak helyre lenne téve!
Kiderül, hogy ő végtelenül mohó,
elsodor, mint egy megáradt folyó.

Ő, aki a pillantásával az égbe repít,
a mosolyától kapod a megváltást,
érintésétől bizseregnek a sejtjeid,
szavai jelentik a szentírást.
Ha elfordul tőled, jön a sírás,
falra hányt borsó többé a tetteid.
Ami kényesztetett, az már csak kínzás.
Kerensél valamit, ami ezeken enyhít,
de felégett mögötted már mindegyik híd.